Szeretném újra indítani, illetve folytatni a tavalyi évben abba maradt gyógynövényes sétákat. Egyelőre pár alkalomra gondoltam, vegetációs időszakban amikor már vannak növekedésben lévő zöld növények, aztán majd valahogy együtt gondolkodva kialakul egy stabil rend. Hiszem, hogy a kert és a növények egy dinamikusan változó élőlény, így ha ezt a ritmust követjük, akkor nagy hibát nem […]
2025. február 15-én 19 órától mindenkit szeretettel a Keresztény Nemzeti kör ifj. Herpai István agrármérnök A magyar halgazdálkodás, halfajták, halételek című előadására a Szent József Plébánia nagytermébe.
A Szent József Házat 1865 körül a helyi svábok saját vagyonukból építették azzal a céllal, hogy a falunak közösségi tere, iskolája legyen. Az államosítást követően továbbra is iskolaként működött, de az épület állapota leromlott, az összedőlés határára került. A 2000-es évek elején a helyi közösség újjáépítette a házat, ami azóta újra eredeti funkcióját tölti be, […]
2025, február 15-én, szombaton ismért kolbásztöltő versenyt szervez az Óbor-kör az Ezüsthegyi Könyvtár udvarán. Reggeli: resztelt májKolbász mustárral, péksüteményben 1500 Ft-ért délelőttől (kolbászok: zöldfűszeres, vagy igen csípős! – külön sütjük!) Ugyanezt haza is lehet vinni.Töltött káposzta: elővételbenVegakaja: az ezernevű Lepcsánka (Tócsni)Forralt bor (500 Ft/5 dl), meleg tea, kávé.Klasszikus békásmegyer-ófalui kolbásztöltő verseny, helyi és vendégcsapatokkal.Idén […]
November 30-án 16.30-kor az evangélikus templom kertjében gyújtjuk meg az első gyertyát. (cím: Békásmegyer, Mező utca 12. (Mező utca-Kőbánya utca sarok, GPS: Mező utca 1. )December 7-én 16.30-kor a temető parkolójában kerül sor a második gyertya meggyújtására. (cím: Békásmegyer, Tamás utca 15.)December 14-én az ADVENTI KOSZORÚ rendezvény keretében a Szent József Házban a harmadik gyertya meggyújtása […]
December 14-én, szombaton 17 órától immár 21. alkalommal szervezi meg a Boldog Salamon Kör a karácsonyi vásárt, melyen kézművesek, vásárosok kínálják portékáikat. Fellép az Apró Kincső, a plébánia hittancsoportja, és az Ófalui Színkör betlehemes játékot ad elő. Hunyadi Ildivel idén is kézművesedhettek! A T-Art alapítvány képviseletében pedig Nagy Sára festőművésznővel és Tenk Dóra coach, művészeti […]
2024. október 19-én, szombaton 10 órától mindenkit szeretettel vár az Óbor-kör a békásmegyer-ófalui temető új lélekharangjának szentelésére. A harangot állíttatja az adományozó közösség, az Óbor-kör Egyesület és az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság támogatásával a Budapest-Békásmegyer-Ófalui Szent József Plébánia.
A Békásmegyeri Keresztény Nemzeti Kör szeretettel vár mindenkit október 12-én 19 órakor a Szent József Plébánia nagytermébe Birinyi József hangszeres szólista, népzenekutató, filmrendező hangszerbemutató szólókoncertjére. A belépés ingyenes.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat megismertem, az abban meghatározott személyes adataim kezeléséhez hozzájárulok.