Ismét vár benneteket a gyerekjátszó jövő hét szombaton Békáson! November 27-én, szombaton 10 órától délig a Szent József Házban, tánctanítással, hangszerbemutatóval, népszokásokkal, gyermekjátékokkal, daltanítással, és kézműves foglalkozással. várja a családokat a szervező és cimbalom-prímás Tárkány-Kovács Bálint és zenekara a Tárkány Trió, a tánctanár, Csiki Gergely, és a kézműves foglalkozás vezetője, Albicz Kinga. A belépés a […]
Október 22-én, pénteken 18 órakor gyertyás menetet szervezünk Herhoff György 1956-os békásmegyeri hős emléktáblájához. Ezt követően a Szent József Házban zenés esttel emlékezünk a hősökre. Mindenkit szeretettel várunk! Sőregi Anna, vajdasági származású népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanulója 2018-ban jelentkezett első alkalommal furulyás kísérőjével Komáromi Kristóffal a Fölszállott a páva televíziós népzene és néptánc […]
A Krottendorf Német Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére épül újjá az Óbor utcai kegyhely. A kápolnát Szili András plébániai kormányzó 2021. október 16-án, szombaton 11 órakor áldja meg.
Október 9-én, szombaton 20 órai kezdettel Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák ad koncertet a Szent József Ház (1038 Budapest, Templom utca 20.) nagytermében. A programra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött. A koncertre csak korlátozott számban tudunk vendégeket fogadni. A rendezvénnyel kapcsolatban további információ az info@bekasmegyer-ofalu.hu címen kérhető. A koncertre […]
Október 15-én, pénteken indul a „Szabad péntek, szabad szombat” elnevezésű családi táncház sorozat a Szent József Házban 18:00 és 22:00 között. Az oktatók Baloghné Vatai Barbara, Mosóczi István és Móga Bence lesznek, zenél a Naszály zenekar. Támogató: Csoóri Sándor Alap. Mindenkit vár a Kincső Néptáncegyüttes! További alkalmak: november 5., november 19. és december 3.
Október 8-án, pénteken, 19:30-kor Searching for T-Art címmel kiállítás nyílik a Szent József Házban. A tárlatot Garami Gréta művészettörténész nyitja meg, közreműködik Kézdy Luca hegedűművész. A kiállítás október 22-ig hétköznap 14-18 óráig látogatható. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel vár a T-Art Alapítvány és a Boldog Salamon Kör!
Szeptember 25-én, szombaton mindenkit szeretettel vár a Rómaifürdő SE színes programjaival! 11.00- 18.00 Passzold vissza tesó! – avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért A Jane Goodall Intézet közös kampányt indított az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével, ami a magyar háztartásokban használt, de használaton kívülre került mobiltelefonokat célozza meg. Ezeket a […]
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat megismertem, az abban meghatározott személyes adataim kezeléséhez hozzájárulok.