Cimbalomkoncert
Június 10-én pénteken 19 órától mindenkit szeretettel várunk a Szent József Ház nagytermébe a Tárkány Trió estjére! A koncerten zenével és szóval bemutatjuk a magyar népi cimbalommuzsikát. Miért magyar hangszer a cimbalom? Miért hungarikum? Ki az a cimbalomprímás?
Tárkány-Kovács Bálint cimbalomművész azzal a céllal hozta létre a Tárkányt Triót, hogy bemutassa a magyar népi cimbalomzenét, és folytassa a cimbalom-prímás hagyományt.
A „prímás” szó hallatán legtöbben a hegedűsre gondolnak, méghozzá okkal, hiszen a népi vonósbandák élén többnyire hegedűsök állnak. De nem mindig! Ritkábban ugyan, de a cimbalom előléphet prímás szerepbe, amikor dallamot játszva átveszi a zenekar irányítását. Ez azonban különleges fölkészültséget igényel, amelyre csak a legkiválóbbak képesek, ők a cimbalomprímások.
Bálintot egyszer egy nemzetközi fesztiválon román és szlovák cimbalmos kollégák kérdezték, tudna-e nekik mutatni olyan zenekart, amely révén megismerhetik a magyar cimbalmos népzenét. Némi tanácstalan fejvakargatás után Bálint szégyenkezve be kellett, hogy vallja: bár román és balkáni cimbalomzenét többen is játszanak Magyarországon, és jazz produkcióval is dicsekedhetünk, de éppen a saját népi cimbalomjátékunkat nem képviseli senki, legfeljebb népzenekarok koncertjein egy-egy rövid cimbalomszóló erejéig. Bálintban ekkor született meg az elhatározás a Tárkány Trió megalapítására.
Bálint Fekete Márton brácsás és Molnár Péter bőgős személyében kiváló zenésztársakra talált ahhoz, hogy a Kárpát-medence magyarságának cimbalmosait, cimbalomprímásait felkutassa, zenéjüket megtanulja, és lemezeken, koncerteken a közönség számára bemutassa. A felkutatás ma már csak néhány esetben lehet személyes találkozás, többnyire könyvtárak, hangarchívumok segítségével történik, fölhasználva a népzenegyűjtők és kutatók most már évszázados távlatba visszanyúló munkáját. Egy letűnt zenei világ újrafelfedezése ez, emlékezés a kiemelkedő cimbalomprímásokra, Bálint szándékai szerint azonban nem csupán reprodukció, hanem tovább haladás az ősök útján.