Amerikából jöttem…

Február 29-én, szombaton 19 órai kezdettel Dr. Fehér Anikó tart előadást a Szent József Házban – kontinenseket átívelő – magyar zenét és kultúrát terjesztő munkájáról. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Dr. Fehér Anikó karnagy, népzenekutató, szerkesztő, a MMA-MMKI tud. főmunkatársa évek óta egyik kántora templomunknak.
Fehér Anikó évek óta rendszeresen jár (Kína és a Fülöp-szigetek mellett) az Egyesült Államokba a magyar zenét terjeszteni. Amerikai magyaroknak, cserkészeknek tanítja Kodály Zoltán zenepedagógiai módszerével a zene ismeretét. A clevelandi regöscsapat megalakulásának évfordulójára pl. hatalmas hangversennyel és táncbemutatóval készültek. Ennek volt része az a kórus koncert, amelynek karnagyául Fehér Anikót kérték meg. Mindössze négyszer találkozott személyesen a mintegy 50 tagú, amatőrökből álló lelkes csapat és a karnagy ez előtt, a próbák többi része a skype segítségével folyt – 7000 km-es távolságból, nem törődve az időzónákkal. Több mint 10 Kodály kórusmű hangzott el végül a vegyeskar és a gyerekkórus előadásában. A siker leírhatatlan volt. Az eseményről film is készült, az előadás során ezt is láthatjuk.