Megnyílt Jámborné Balogh Tünde kiállítása
A kiállítás december 19-ig hétköznaponként 14-18 óra között ingyenesen látogatható.
Jámborné Balogh Tünde Hódmezővásárhelyi születésű, de családját tekintve erdélyi származású, Makón élő textilművész és író, mára számos országos kulturális – képzőművészeti és irodalmi – díj birtokosa, tavaly ünnepelte 80. születésnapját. Életének nagy részét abban a politikai rendszerben élte le, amelyben sem egyházművészeti, székely ihletésű munkássága, sem egyedülálló technikája nem volt kívánatos. Szakrális jellegű alkotásait mégis olyan intézmények őrzik, mint pl. a pannonhalmi bencés apátság társalgóterme. A művészeti élet és az ország peremén, Makón maradva, a környéken élő, szintén eltávolított szellemi elittel tartva kapcsolatot, kirekesztettsége ellenére, hatalmas képi anyagot hozott létre, melyből a Szent József Ház az ádventi ünnepkörhöz kapcsolódva mutat be válogatást.
Jámborné Balog Tünde művészete az autonóm textilművészet és a népi iparművészet különleges határán áll. Sajátosan alkalmazott technikája, mely a batik-festés képzőművészeti lehetőségeit aknázza ki, példa nélkül álló a magyar képzőművészetben. A batikművészet keleti eredetű technika, de komoly hagyománnyal rendelkezett a magyar népművészetben is. Balog Tündénél már maga az alapanyag is népi-házi jellegű: vastag, merev, rusztikus lenvászon, mely nemcsak a technika számára jelenti a legmegfelelőbb anyagot, hanem a művészi üzenetnek is fontos hordozója. A jávai eredetű „batik” kifejezés annyit jelent, mint rajzolni, írni. A batikolás során a művész újra és újra textilfestékbe mártja a szövetet, így jönnek létre annak sötét, színes felületei. Azokat a részeket, amelyeket fehéren vagy világosan akar hagyni – Balog Tündénél ez elsősorban a figurákat megformáló foltokat jelenti –, viasszal fedi be, így ott a textilfesték nem éri az anyagot. Mennél erősebb és sötétebb színeket kíván létrehozni, annál többször mártja be a festékbe a textíliát. Mennél világosabbra akarja hagyni a foltokat, annál tovább hagyja rajtuk a viaszt. A kihűlt, hideg viasz azonban megrepedezik, ami szándékosan is fokozható, rajzolata irányítható, ezért a világosan maradt, lefedett részekben finom, márványos vonalak keletkeznek, megteremtve az alakok plasztikáját és rusztikus nyersességet, kifejezőerőt kölcsönözve a képnek. Az eljárás különlegessége, hogy festés közben az egymásra rakott viaszrétegek szinte a teljes vásznat elfedik, így a művész gyakorlatilag vakon dolgozik.
A Szent József Ház kiállításán látható művek, az ádventi gondolatkörhöz kapcsolódva, elsősorban a Bibliából merítenek. Balog Tünde illusztráló jellegű alkotásai azonban mégsem narratív ábrázolások. Nem elmesélik a történeteket, hanem monumentális méretűvé emelt, a keretet szinte szétfeszítő, megszemélyesítő, allegóriává váló alakokkal egy-egy jól ismert vallásos vagy népi gondolatkört ragadnak meg.
A figurákban egyfajta könnyed, naiv, játékos népiesség érzékelhető: a Máriák sokszor amolyan tenyeres-talpas menyecskeként jelennek meg, a Michelangolónál robosztusan ábrázolt klasszikus görög szibillák pedig öreg, ráncos, boszorkányos falusi jósnőkként (Csángó szibilla, Szász szibilla). Ugyanakkor pl. a figurák arcában feltűnő szomorúságban a Biblia és az élet súlyos, tragikus létkérdései, a nép, a nemzet balsorsai és a trianoni szerződés miatt Erdélyből elűzött család személyes fájdalma is visszaköszön. A festészettörténet jól ismert keresztény ikonográfiai képtípusai, mint pl. a Pietá tipikus kompozíciója a Csángó pieta c. művön – az alakok számától kezdve a beállításukon keresztül a mozdulatokig követve a képi tradíciót – átírva, népi balladává fogalmazva áll előttünk.
A vásznak balladai hangulatában mély tartalmi utalások, gazdag érzelmi töltés, és valamiféle végzetes drámaiság és expresszivitás nyilvánul meg. Mint pl. a csontvázgyermekét ölelő anya alakjában a Kalotaszegi altatón, vagy a halál által kísért menyasszonyban a Menyasszony Torockón c. képeken. Balog Tünde több magyar népballadát dolgozott fel munkáiban. Ilyen pl. a fő falon látható Kerekes Izsák címet viselő vízszintes formátumú vászon is, ami Kerekes Izsák tragikus végű hőstettéről szól, amelyben egyedül megy megvédeni családját és faluját a rácok fekete seregétől. Különösen ebben az alkotásban érhető tetten a középkori magyar freskófestészet, a Szent Lászlóról és a kunról szóló 13. sz-i emlékeink hatása.
De a korareneszánsz oltárfestészet, a többszárnyú, egész alakos szenteket ábrázoló poliptichonok inspirációja is érzékelhető pl. a kiállítótér rövidebb falán középen látható együttesben, amelynek középső képén a Nagyboldogasszony jelenik meg, karjában a jézusi gyermekkel. Az alkotások tele vannak néprajzi utalásokkal. A kép nem kifejezetten az ünnep hagyományos Mária mennybevétele témáját dolgozza fel, hanem Máriát mint a napba öltöztetett asszonyt ábrázolja, feje mögött népies mintaként megjelenítve a reneszánsz glóriák és kagylófaragványok motívumát. Lába alatt megjelenik a Hold, ami Krisztustól mint Naptól kapja minden fényét. Mellette népi hangszereken játszó, ütőgardonos és bőrdudás angyalok zenélnek, a gyermekét váró Mária alakja felett pedig a Szentlelket szimbolizáló fehér galamb magyar gólyává változik, miközben a túloldalon kajánul vigyorgó ördög arcában a magyar betyár alakja köszön ránk.
Hasonló kompozíciót alkotnak az ablakos oldalfal alakjai, melyek az Utolsó Ítélet témájához kapcsolódnak (Végítéletkor I.-II.-III.). Kétoldalon a mennyország őrzői, Gábriel és Mihály arkangyalok jelennek meg, beljebb ismét egy-egy zenélő figura, középen pedig a győztes üdvözült alakja, aki mellett az összeomló világ busófejű bűnöse a mélybe zuhan.
Az erőteljes fekete-sárga kontrasztok az ikonok világát is megidézik, és ez a népművészettől ihletett kifejezőerő a szimbolizmus és a szecesszió nagy grafikusaival is összekapcsolja a műveket, Beardsley, Tooorop vagy a magyar Kozma Lajos építész-grafikus szenvedélyes és egyben dekoratív szemléletével.
A kiállítás az óbudai gyűjtő-házaspár, Skonda Mária és Völgyi Miklós és a Boldog Salamon Kör mecénási támogatásának, valamint Gallai Máté személyes közreműködésének köszönhető.
Garami Gréta
