Gyermekjátszó Békásmegyer-Ófaluban

Családi gyerekjátszót indítottunk október 5-én. Október 19-én, novem­ber 9-én és 16-án, vasárnapi napokon, 10 és 13 óra között, lesznek a következő foglalkozások a Szent József Házban (Békásmegyer-Ófalu, Tem­plom utca 20.) 5–12 évesek számára. A foglalkozás tartalma: tánctanítás, hangszer-bemutató, gyerekjáték, daltanítás, a tanult táncok és dalok rövid átismétlése, mese, kézműves foglalkozás. A foglalkozá­sok célja, hogy a szülők és a gyerekek együtt vegyenek benne részt, így a meg­tanultakat a családok maguk is művelhessék otthonukban. Rendezvényünk minden érdeklődő számára nyitott.


A négy havi alkalom mindegyike az adott hónap jeles napjaihoz kapcsolódik. Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk, rajtuk keresztül pedig az 1848-as forradalom és szabadságharcra. Verbunk, Kossuth-nóták, toborzó, huszárok…  Október a szüret, a szőlő, a bor ünnepe is, amely dalokban és táncokban igen gazdag téma, a dió és a gesztenye pedig a kézműves foglalkozások alapanyaga lehet. Ez a kukoricafosztás ideje, így a csuhé is rendelkezésre áll. Novemberben Szent Márton és a liba kerül a középpontba a dalokban, játékokban. A második novemberi foglalkozáson viszont már az adventi koszorú elkészítése lesz a feladat. Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk, krumpligombócokba pedig férfi és női neveket gyúrunk (külön fiú és lányfazékban) kifőzzük és így jósoljuk meg kinek-kinek a jövendőbelije nevét.
A táncokat tanítja és a játékokat vezeti Utasi Péter és felesége Veréb Viktória. A zenekart vezeti, dalokat tanít és mesél Tárkány-Kovács Bálint. A kézműves foglalkozásokat vezeti Nyeste Mária és Albicz Ágnes.
Belépő: 500 Ft gyerekeknek felnőtteknek egyaránt.

További információ: gyerekjatszo@oborkor.hu