Nyomokban valóságot tartalmaz – Németh Géza békásmegyeri kiállítása

„Titokzatos tájak” címmel nyílt kiállítás a békásmegyeri Szent József Házban a Magyar Festészet Napját ünnepelve. Az impozáns teremben bemutatott nagyméretű festmények azonban nem hagyományos értelemben vett tájképek, hiszen az első pillantásra valóságosnak tűnő helyszínek csak díszletként szolgálnak valamilyen hatalmas, láthatatlan erő megnyilvánulásainak.

„Minél tovább nézzük, annál titokzatosabbak a Németh Géza által megfestett tájak” – mondta a kiállítás megnyitóján Tenk László, a tárlat rendezésében közreműködő T-Art Alapítvány vezetője és Munkácsy-díjas festőművész. Szerinte első pillantásra valóságosnak tűnnek az ábrázolt vidékek, hiszen minden részlet megfeleltethető valamilyen ismert képződménynek. Azonban a szemlélőben mégis számtalan kérdés vetődik fel, amelyek megválaszolatlanul maradnak: a Földön vagy esetleg egy másik égitesten találhatók ezek a tájak? Az eróziós folyamat végén vagy épp ellenkezőleg, a teremtés kezdetén járunk? A kihaltnak tetsző kopár tájakon organikus formák, sőt, talán emberi tevékenység nyomai is felfedezhetők. A festmények egyszerre árasztják az örök mozdulatlanság nyugalmát és egy hatalmas felszínformáló erő dinamizmusát.

Németh Géza művészi pályáját a kezdetek óta ez a kettősség, a valóság és a képzelet határán, a konkrét és absztrakt választóvonalán való egyensúlyozás jellemezte. Az alkalmazott művészi eszközöket tekintve nagyobb változatosságot mutat az életmű, hiszen a művész egy ideig digitális képalkotással és vegyes technikákkal is kísérletezett. Az utóbbi években azonban visszatért a nagyméretű akrilfestmények készítéséhez, már a tavaly bemutatott „Képek feltételes módban” című ciklus darabjai is e kiforrott alkotói módszer gyümölcsei.

A „Titokzatos tájak” című kiállítás megnyitóján Tenk László felhívta a figyelmet a Magyar Festészet Napja kezdeményezésre, amelynek célja a kortárs magyar festők és alkotásaik népszerűsítése. Az idei évben már többezer műalkotást mutatnak be országszerte számos rendezvényen, sőt, néhány határon túli magyar település is csatlakozott a programhoz. A békásmegyeri Szent József Házban látható kiállítás mellett a T-Art Alapítvány az Óbudai Kulturális Központ San Marco Galériájában is rendez egy tárlatot az alapítvány festőművész támogatóinak műveiből. Németh Géza festményeivel itt, valamint az óbudai Artézi Galéria „Kharón ladikja” című tárlatán, az MKISZ „Allegro” címmel megrendezett győri seregszemléjén, a váci „Szakrális és Profán” című kiállításon, valamint a „Miniképek – Képpárok” elnevezésű rendezvényen is találkozhatnak az érdeklődők – sőt, még Szlovéniában is látható néhány alkotása november végéig.

A “Titokzatos tájak” című kiállítás katalógusa:
https://issuu.com/gezanemeth/docs/kat

Web: gezanemeth.eu

forrás: artnews.hu