A kitelepített németajkú lakosságra emlékeztek

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, Óbuda-Békásmegyer Német Nemzetiségi Önkormányzata, a “BRAUNHAXLER” Egyesület tartott megemlékezést január 29-én Békásmegyeren.

A Békásmegyeri Szent József templomban Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, Óbuda-Békásmegyer Német Nemzetiségi Önkormányzata, a “BRAUNHAXLER” Egyesület megemlékezést tartott a Németországba kitelepített civil németajkú lakosság emlékére.

A szentmisét követően ünnepi beszédet mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő. Beszédében így fogalmazott: “A kollektív bűnösség bélyegét ütötték akkor a magyarországi német nemzetiségre. Nagyhatalmi döntés nyomán űzte el őket szülőföldjükről a kiépülő kommunista diktatúra, fosztotta meg őket vagyonuktól, és ami még fájóbb volt, a haza biztonságától.

A haza erőszakos elvesztése, elvehette volna a magyarországi németségnek a Magyarországban való hitét is, de az erősebbnek bizonyult, mint az a politikai hatalom, amely ezt a szégyenletes döntést meghozta. Ez a közösség – ahogyan a küzdelmes évszázadokon át mindig is – hozzánk tartozott, máig megőrizte azt a biztos hitét, hogy ma is nemzetünk része.
Német nemzetiségünk ma ugyanolyan mélyen kötődik Magyarországhoz, mint ahogyan a kitelepítéseket megelőző évszázadokon át.

Magyarország és a magyarországi németség története közel ezer éve egybefonódik. Közös történelmünk, együttes országépítésünk tett összetartozó nemzetté bennünket.” – zárta szavait a miniszter.

Főhajtással és koszorúkkal emlékeztek meg az óbudai német nemzetiség tagjai, valamint Bús Balázs polgármester és Kelemen Viktória alpolgármester is.

(forrás: obuda.hu)