50 éve történt…

22071909_b3a09fbd642a65d21a24cc70835b1d70_xl1965. szeptember 14: A lábakon álló városrész – Szombaton adják ki a főváros és az Építésügyi Minisztérium pályázatának díjait – Beszélgetés a győztesekkel. (…) -A pályázók feladata az volt – mondották a bírálóbizottság tagjai -, hogy Budapest III. kerületében – Békásmegyeren – a jelenlegi korszerűtlen, falusi település helyett a belső kerületekhez jól kapcsolódó, modern városrész épüljön. Békásmegyernek ehhez minden adottsága megvan, ez a terület ugyanis lakótelep céljaira kiválóan alkalmas, egészséges a levegője, jó a közlekedése, vízzel, gázzal jól ellátható, csatornázása gazdaságosan megoldható. (…)

A pályázat a zsűri szerint meglepően jó eredményt hozott és külön öröm, hogy fiatalok vitték el a pálmát. Az első helyezést megosztva 30000 – 30000 forintos díjat ítéltek meg Kovács Balázs, Mező Lajos, Vojnits István tervező csoportjának, illetve a Szmetana György – Loydi Tamás kettősnek. (…)

-Négy esztendeje dolgozunk együtt – mondta Kovács Balázs – és sorrendben ez a harmadik első helyezésünk. Megosztva nyertük a Nemzeti Színház rendezési tervét és első díjat kaptunk Balatongyörök üdülőváros tervpályázatáért is. Jónéhány második és harmadik helyezésünk is van.

A fiatal építészmérnök-csoport elképzelése az volt, hogy egy úgynevezett „alvó-város” tervét készítik el, egy olyan települését, amelynek lakói a belső kerületekbe járnak dolgozni. -Éppen emiatt kívánjuk a békásmegyeri lakótelepet „lábakra állítva” a HÉV-járat fölé helyezni, közvetlenül a 11-es út mellé. Egy többszintes, korszerű lakónegyedet terveztünk azzal az előnnyel, hogy nem kell miatta lebontani Békásmegyert, a falut: a régi és az új központ megfelelő módon összeköthető. Gondoskodtunk arról is, hogy az új lakótelepről közvetlen út vezessen a Római-partra. Figyelembe vettünk idegenforgalmi szempontokat, azt akarjuk, hogy a Budapestre érkező vendégeket a főváros peremén szép látvány, 60 ezer lakosú modern városrész fogadja. (…)

A négy tervpályázatból kialakított közös terv alapján előreláthatóan 1969-70-ben kezdődik meg az építkezés, amelyben főként a Szentendrei úton levő Házgyárnak lesz nagy szerepe. (Esti Hírlap)

forrás: fovarosi.blog.hu